Az UKKSZ nemrég arra vállalkozott, leméri, megméri a székelyek boldogságát. Az elmúlt hetek on-line kérdőívezése lezárult, közel 1500-an töltötték ki az íveket. A szakemberek azt mondják: a nem reprezentatív adatokból az derül ki, hogy bizony a székelyek, mi, nagyon, de nagyon boldogok vagyunk, ezt dr. Szabó Árpád, közgazdász mondta.
dr. Szabó Árpád, közgazdász, egyetemi oktató
„ A kérdőívre adott válaszok szerint, a székelyek boldogok. Sőt meglepődtem, hogy mennyire boldogok. Ehhez persze figyelembe kell venni olyan tudományos dolgokat, mint a mintavétel reprezentativitása, mert kicsit túl sok hölgy töltötte ki az interneten elérhető kérdőívet. Több, mint amilyen a lakosságban az arányuk, több városi töltötte ki, mint valóságban létezne. Több felsőfokú végzettségű ember töltötte ki, és ezekről mind úgy jött ki, hogy ezek boldogabbak az átlagnál.”
Az itt élők tehát boldog emberek, Székelyföld nagyon boldog. Egyébként a kérdőívvel a kezdeményezők olyan, 15 év feletti, magyar embereket szerettek volna megszólítani, akik itt élnek és székelynek érzik magukat. A cél az volt, hogy, valós kép szülessen arról, hogy mennyire boldog a székely
Györgyei Szabó Magdolna, ügyvezető, Uvdarhelyszéki Kis és Közepes Vállalkozások Szövetsége (UKKSZ)
„Nagyon sokat halljuk ezt, hogy GDP, vásárlóerő, munkanélküliség, munkaerő-elvándorlás, stb, stb. S kíváncsi voltam arra, hogy ezekhez képest, amikről tudunk, hogy Székelyföldön milyenek ezek az adatok, ezekhez képest hogy áll a boldogságszint. Mert úgy-e van egy ilyen alapkoncepciónk, hogy mi magyarok, székelyek ilyen búskomorak vagyunk. De én kíváncsi voltam erre, hogy valóban erről van-e szó.”
Az esemény zárómozzanata egy kerekasztal beszélgetés volt, ahol a vállalkozó, az irodalmár, a pszichológus, a filozófus és a vallási ember szemszögéből az egybegyűltek közösen tovább boncolgatták, hogy mitől boldog a székely.