A csütörtök reggeli regisztrációt követően az eseménynek helyet biztosító Művelődési Ház koncertterme hamar megtelt az érdeklődőkkel, akik az Eszterlánc Napköziotthon gyerekkórusának előadását nézhették meg a konferencia nyitó pillanataként.
Atmó, gyerekek –
A megnyitó beszédeket követően a szakmai előadások következtek: a szervezők tizenkét előadót hívtak meg Székelyudvarhelyre, ők olyan témákról beszéltek, mint például a kognitív fejlettség vizsgálatának gyakorlati lehetőségei, de bemutattak egy, a fizikai, egészségi és személyes higiénia fejlettségéről szóló felmérés elemzését is. A szakmai előadások pénteken délután érnek véget.
Koncz Melinda, óvodavezető, Eszterlánc Napköziotthon
„Idén a gyermek megismerésén alapuló komplex fejlesztés a témánk, természetesen a gyermek megismerésével kezdődően egészen új módszerekig és óvónénik által bemutatott jó gyakorlatokon keresztül ezt a témát boncolgatjuk. Ezen kívül van egy újdonságunk is idén, az így tedd rá magyarországi módszert Balatoni Katalin programgazda fogja bemutatni itt elsőként Erdélyben. ”
A szervezők hisznek abban, hogy ha évente találkoznak, és a különböző témaköröket körüljárják, a felmerülő kérdésekre együtt könnyebben sikerül választ kapniuk. Egy olyan teret szeretnének biztosítani a pedagógusoknak, ahol nemcsak beszélgetni lehet egymással, hanem tanulni is.
Balatoni Katalin, neveléstudományi kutató, Néptáncpedagógus, „Így tedd rá!” programgazda, Magyarország
„Nagyon fontosnak tartom ezeket a konferenciákat, ahol a pedagógusok egy kicsit találkoznak egymással, nemcsak a gyerekekkel vannak, hanem egymás között tapasztalatot tudnak cserélni, az előadók által remélhetőleg nagyon sok új információhoz tudnak jutni, s ez mindenképpen megkönnyíti a mindennapi munkájukat.”
A konferenciát a Megyei Tanfelügyelőség és az Eszterlánc Napköziotthon közösen szervezte, partnereikkel karöltve.








