Idén szeptemberben lesz kilenc éve, hogy Gergely István polgárőr-vezető és Nagy Attila polgármester részvételével első éjszakai őrjáratát teljesítette a Zetelaki Polgárőrség. Ami azóta nem változott, hogy Magyarországgal ellentétben, Romániában továbbra sincs olyan törvény, amely külön szabályozná a polgárőrök önkéntes munkáját, lehetőséget teremtve, hogy a polgárőrök törvény általi védelmet élvezzenek, országos finanszírozásban részesüljenek. A megfelelő jogi háttér rendezéséig a polgárőrszervezetek működtetése és fenntartása nem egyszerű feladat, anyaországi segítség nélkül a székelyföldi polgárőrség nem lenne azon a szinten, ahol ma van.

A pénteken, március 1-jén a Zetelaka községhez tartozó Zeteváralján tartott Nemzetközi Polgárőr Fórum egy új kezdetet jelenthet a magyarországi Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és a székelyföldi polgárőr-szervezetek közötti közel egy évtizedes kapcsolatában.
- Az elmúlt években nyolc polgárőr találkozót tartottunk a községben, de ilyen jellegűt eddig még soha. Újdonság, hogy az OPSZ vezérkarának többsége is jelent volt, minden egyes székelyföldi polgárőr szervezet képviseltette magát, legtöbb településről a polgármester és alpolgármester is jelen volt – közölte Nagy Attila, Zetelaka polgármestere. Hozzátette, az OPSZ vezetői komoly és hasznos tudásanyaggal érkeztek a fórumra, több előadást is tartottak, az egyikben éppen azt mutatták be, hogy milyen szerepük lehet az önkormányzatoknak a polgárőr-szervezetek működtetésében és támogatásában.
- Reményeim szerint, ha ezt a tudást hasznosítani tudjuk a mindennapi szolgálatatban, akkor közösségeink még nagyobb biztonságban lesznek – értékelt Zetelaka polgármestere.

Új tartalmat kap
Dr. Túrós András nyugalmazott rendőrtábornok, a magyarországi Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, hogy az általa vezetett szervezeten keresztül Magyarország kormánya felkarolja és közvetlenül támogatja a székelyföldi polgárőrségeket technikailag és anyagilag egyaránt.
- Mi ehhez hozzátesszük a minálunk felgyűlt szakmai ismereteket és tapasztalatokat. Bár a székelyföldi polgárőrségek más jogi környezetben működnek, a tudástárunkból bőven át lehet venni olyan dolgokat, amelyek az itteni lakosság biztonságát és biztonságérzetét szolgálja – közölte dr. Túrós. Az OPSZ-elnök elmondta, hogy a közbiztonságnak a védelme elsősorban elhatározás kérdése. Úgy vélte, ha az állami szervek ténylegesen közbiztonságot akarnak, akkor arra áldozni kell, a jól felszerelt, jól kiképzett, jól működő hatékony rendőrség mellé be kell vonni a lakosságot is. Így nem véletlen, hogy az utóbbi hónapokban a magyar polgárőrök további lehetőséget kaptak a magyar kormánytól, immár intézményesen és jogilag garantáltan vehetnek részt a határvédelemben és a környezetvédelemben is.
- Van és egyre inkább lesz jövője a civil bűnmegelőzésnek. Polgárőrségünknek is köszönhető, hogy ma Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. A közbiztonsági sorrend világranglistáján a 15-16. helyen vagyunk, erre büszke az a 67 ezer polgárőr is, akik az ország védelmében részt vesznek – fogalmazott dr. Túrós András.

Nincs megállás
Korábban a székelyföldi polgárőröknek Magyarországra kellett utazniuk, hogy a mostanihoz hasonló jellegű fórumokon részt vehessenek.
- Ezúttal a magyarországi polgárőrség krémje jött el Zeteváraljára, és tudásuk legjavát hozták el. Mi pedig szivacsként szívjuk mindezt magunkba. Nincs más lehetőségünk eme tudás elsajátítására, nekünk ezt sehol nem oktatják – értékelt Gergely István, a Zetelaki Polgárőr Egyesület vezetője. Elmondta, hogy a bűnmegelőzéssel nem lehet és nem is szabad leállni, mindezt tovább kell adniuk a gyermekeiknek, fontos nekik is megérteniük, hogy mit jelent önzetlenül tenni a közösségért.
- Kilenc évvel ezelőtt el sem tudtuk képzelni, hogy mire vállalkoztunk, de azt sem, hogy hol leszünk 8-10 év múlva. Nyilván, Zetelakán ma már jobb a közbiztonság, kevesebb a munkánk is, merjük remélni, hogy ehhez a zetelaki polgárőrség munkája is hozzájárult.