A Szent István-terem szinte teljesen megtelt az érdeklődőkkel, ahol a fórum házigazdája, Székelyudvarhely polgármestere Gálfi Árpád azt mondta, a politikában egyre kevesebb a hiteles ember.
Gálfi Árpád, polgármester
,, Az Országgyűlésnek, a Nemzet Házának, valamint elnökének és Budapestnek, a nemzet fővárosának támogatása kivételes lehetőség Székelyudvarhely számára, mellyel élni, s melyet megélni kell”.
A Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László úgy látja: mozgosítani kell az erdélyi magyar választókat, mert van értelme, sőt nincs más lehetőség. A házelnök szerint az ellenzék soraiból
nem lehet megvalósításokat eszközölni, iskolákat javítani, utat építeni. Egy új korszak kezdődik az erdélyi magyar politikában, hangsúlyozta a fideszes politikus.
Dr. Kövér László, elnök, Magyar Országgyűlés
,,Nem az első ilyen jellegű szerepvállalásom Erdélyben, Székelyföldön, hogy próbáljam magam személyével segíteni, mozgosítani a Magyar Polgári Párt és az RMDSZnek a közös listája
mellett mögött az erdélyi választókat, akik különböző okokból az elmúlt esztendőkben, ciklusokban nagyon szkeptikusan figyelték a képviselők döntését, egyáltalán a közéletet.
A lakossági fórumon elhangzott: az erdélyi magyarság helyzete soha nem volt ilyen nehéz, mint ma, a megszerzett jogainkat Bukarest vissza akarja venni.
De a választópolgárok december 11-én dönthetnek, a lehetőség a kezükben van, mondta Kövér László. Nagy bajnak kellett bekövetkeznie, hogy az RMDSZ és az MPP egy asztalhoz ült, de a cél, hogy a romániai magyarságnak minél erősebb képviselete legyen a parlamentben, tette hozzá a politikus.