Több témát boncolgattak a háromnapos, Innováció&Inkubáció Udvarhelyszéken című konferencián, a többi között panelbeszélgetésre is sor került. A munkaerő-utánpótlás kérdéséről is értekeztek a felek, vállalkozók, felsőoktatási intézmények vezetői, képviselői. A megfelelő szakképzés hiánya, valamint az utánpótlás kérdése jelentette a beszélgetés gerincét. 

Bencze Tivadar, vállalkozó, Székelyudvarhely
„Az utóbbi időben, az utóbbi években nézünk gondok elé mivel hogy azok, akik akkor alkalmazva voltak, vagy nyugdíjba mentek, vagy ne adj isten meghaltak, és az utánuk következő generációt ők még tudták tanítani, de az a generáció már nem látom, hogy kit tudna tanítani.”

A Sapientia EMTE rektora szerint van kiút a helyzetből, de mindig közösen kell gondolkodni, és meg kell tanulni románul. Még itt, Székelyföldön is. 

dr. Dávid László, rektor, Sapientia EMTE
„A két alternatíva között meg kell kapni, hogy mi a hasznos a vállalkozónak. Gyorsan akar elérni egy profitot, de mindenki azt mondja, hogy ez nem a legjobb út, vagy hosszú távon akar építkezni, és itt a „buffet” példára visszatérve, mi a legnagyobb érték egy vállalkozásban? Hát a munkatársai, az emberek, a tudás, és ezt a tudást kell megadni nekik.”

A konferencián a gazdasági előadások mellett, kommunikációs kerekasztal-beszélgetésekre, valamint plenáris előadásokra is sor került.