A „Bem és Petőfi”, vagy „A nagyszebeni csata” címen egyaránt ismert panorámaképet a forradalom ötvenedik évfordulójára rendelte meg a magyar kormány a kor kedvelt körkép festőjétől, a lengyel Jan Stykától.
A képzőművészeti alkotás központi témája az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csata, ahol a magyar honvédsereg Bem József lengyel tábornok vezényletével győzelmet aratott a várost védő osztrák-orosz haderővel szemben. A körkép a döntő pillanatot ábrázolja, amikor az öldöklő küzdelemben, az ellenséges túlerő ellenére, a csata fordulópontjához érkezett.

Miklós Zoltán, igazgató, Haáz Rezső Múzeum

„Van ennek egy dokumentum értéke, azon túlmenően képzőművészeti alkotásként is, 19-dik század végi festészetet kiválóan reprezentáló kiállításnak is számon tartható. Ezért a széles látogató közönség és célirányosan majd építünk mindarra, hogy a diákok számára is befogadható legyen. Olyan tárlatvezetéssel, olyan plusz információkkal látjuk el az ideérkező vendégeket, hogy majd élménnyel tudjanak távozni.”

Ma már a körképnek mindössze néhány részlete ismert, ugyanis értékesítés céljából szétdarabolták önálló motívumokon alapuló részletekre. Az utókor számára mindössze harminchat részlet maradt meg, ebből tizennyolcat hoztak el lengyelországból Bem szülővárosából, Tarnowból Udvarhelyre. A történelmi festészeti kiállítás részét képezik a szegedi Móra Ferenc Múzeum műtárgyai is.
A kiállítás megvalósítói a helyi múzeum mellett a Polgármesteri Hivatal, a lengyel Tarnow Regionális Múzeum, a szakmai partner pedig a Móra Ferenc Múzeum, Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark, a támogató pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A Haáz Rezső Múzeumban március 15-én nyílik meg az Erdélyi Panoráma, Egy elfelejtett körkép című tárlat és június 15-éig lesz látogatható.