Kányád község polgármestere, György Sándor örömét fejezte ki, hogy sikerült nyerni az Európa a polgárokért, Testvérváros-programban, melynek köszönhetően a település 25 ezer eurós pályázatot tud magáénak, és amelyet hat partnerrel közösen valósít meg. Augusztus második hétvégéjén községnapokat szerveznek, a programokat úgy állították össze, hogy vonzó legyen mind a helyiek, mind pedig az elszármazottak számára. Céljuk ugyanis, hogy azok is hazatérjenek erre a pár napra, akik innen származnak, de máshol élnek. A külföldi partnerekkel lebonyolítás előtt álló rendezvényen előadásokra, kerekasztal beszélgetésekre is sor kerül, várják többek között Sógor Csaba Európa Parlamenti képviselőt. A programok színesek: lesz főzőverseny, focibajnokság, valamint a kultúra népszerűsítése is kiemelten fontos a községnapok kínálatában.
György Sándor, polgármester, Kányád község
„Hazajönnek a fiataljaink, elszármazottaink, találkozik rokon-rokonnal, találkozik barát-baráttal, évfolyam-évfolyammal. És nem utolsó sorban a vendégek fogadása, ami abban áll, hogy új barátokra teszünk szert, megismerjük egymás kultúráját, szokásait és problémáit. Megbeszéljük dolgainkat, megbeszéljük, ami számunkra is fontos, a fiataljaink itthon tartását. ”
A községnapok egyik kiemelt pillanata lesz majd az a dísztanácsülés, ahol együttműködési szándéknyilatkozatot írnak alá a résztvevő partnerek a további hosszútávú együttműködésről. Ide kapcsolódik, hogy Kányád községnek ez az első nyertes EU-s pályázata.