A vasárnap délben tartott beszámolón Soltész Miklós elmondta: legnagyobb mértékű támogatásban a római katolikus egyház részesül, ebből a pénzből újulhat meg az egyházi tulajdonban lévő Tamási Áron Gimnázium, a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forintól az intézmény összes épülete kivűl-belül megújul. A sportot is kiemelten támogatja a magyar állam, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Klub több mint 440 millió forithoz jut, a pénzből akadémiát hoznak majd létre. Soltész közölte: 200 millió forintot bocsájtanak a református egyház rendelkezésére, a pénzből a belvárosi templomot újítják fel. Ugyanakkor a Tomcsa Sándor Színház 70 millió forinthoz jut programjaik gördülékenyebb lebonyolítására.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára
„Az teljesen természetes dolog, hogy egy magyar kormány, ha nemzetben gondolkodik, és odafigyel nemzetrészekre, akkor  megpróbál olyan segítséget nyújtani, ami a helyben maradást és ezt a küzdelmet pedig tovább támogatja. Ezért van az, hogy ebben a küzdelemben és ebben a támogatási részben jelen vannak az egyházaink, jelen vannak az oktatási, köznevelési intézményeink, van, ahol a szociális intézményeink. Jelen vannak óvodák, és jelen vannak sport, és kulturális törekvések is.” 

A most megítélt támogatásokkal kapcsolatban Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere azt mondta: a város az utóbbi években soha nem kapott ilyen mértékű pénzösszegeket. 

Gálfi Árpád, polgármester
 „Remélem, hogy ez egy kezdet, akár a magyar kormány, részéről is, és ennek lesz folytatása. Minden nap azért dolgozunk, közösségünk, városunk fejlődjön, és ennek tekintetében, ahogy államtitkár úr is hangsúlyozta, én is hangsúlyozom, hogy lelkiekben is megújuljunk és együtt, közösen tudjunk gondolkodni.”

A FIDESZ politikusa elmondta még, hogy a villámcsapás következtében teljesen leégett atyhai templom újjáépítése lassan a végéhez közeledik, ebben szintén anyagi segítséget nyújtott a magyar állam. Soltész közölte: a csíkszentkirályi műemléktemplom feljavítására 80 millió forintot hagytak jóvá. Az államtitkár szerint a támogatások a nemzetpolitika részét jelentik.