Verestóy Attila szenátor a Bányai János Műszaki Kollégiumban felállított 35-ös számú szavazókörzetben adta le voksát. A politikus 10 órakor egyedül érkezett, a jeges járdán végigsétálva annyit mondott a sajtósoknak, ha eddig nem csúszott el, talán ezután sem fog. A szenátor a megmaradásra szavazott.

Verestóy Attila
,,A magyarságra, a megmaradásra, a megerősödésre, és úgy ahogy nagyon sok politikus mondja ott a Kárpátokon túl azért, ők azt mondják a románok, én azt mondom a magyarok boldogan éljenek ebben az országban. Ahhoz pedig összefogva, erősnek kell legyünk, és ma szavazzunk”.

Nem sokkal később ugyanitt adta le voksát Antal Lóránt. A MIÉRT elnöke a fiatalok Erdélyére voksolt.

Antal Lóránt
,, Egy olyan Erdélyre szavaztam, ahova a fiatalok visszavágynak, egy olyan Erdélyre szavaztam, ahol a fiatalok a külföldön szerzett tapasztalatokat itt tudják tovább adni, egy olyan Erdélyre szavaztam, ahol a fiatalok vállalatot tudnak létesíteni egy nap alatt, egy olyan Erdélyre szavaztam, amire röviden csak azt mondjuk, hogy a fiataloké. Hiszen miénk a jövő”.

Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke szintén délelőtt, nem sokkal 11 óra után feleségével közösen érkezett a Tábor lakótelepi Orbán Balázs Általános Iskolához. Azt mondta, az elkezdett munka folyatására szavazott.

Sebestyén Csaba
,,Olyanokra, akik elkötelezettek a vidék iránt, elkötelezettek az erdélyi magyar közösségek iránt, akik tudják védeni az erdélyi magyar közösségeket, és akik tovább tudják vinni az eddig elért eredményeket”.

Székelyudvarhelyen 22 szavazókörzet van, ezek 21 óráig tartanak nyitva.